Tömegmagányban tespedő társadalmunk érzelmi palettája igen szegényes. Ez nem meglepő, hiszen ismeretes, hogy a világot két végső törvény: az entrópia-maximumra és az energia-minimumra való törekvés formálja - ez utóbbi megnyilatkozása. A hőbörgés és parttalan gyűlölködés; a motiválatlan és tartalmatlan engedetlenkedés; és a kiégett tömegek közömbössége. Unalomig mantrázott szólamok; hangos tétlenkedők; és semmitmondó, terjengős szónokok. Mindezt egy olyan, fiktív közép-kelet-európai "államban", amelynek létezésére minden sarkon egy-két rendőr hivatott emlékeztetni. A tévképzetek hálójában magukat ájultra ivó, vagy szívó néptömegek a belvárosi kaszinótól a külvárosi talponállóig. A KÖZÖNY: népbetegség.

Önnön létezésünk nyomorúságát valamely közellenségre, vagy megfoghatatlan entitásra testálva passzolgatjuk a felelősséget. Kapaszkodunk a "tények" statisztikai realitásába - mi közben megfeledkezünk arról, hogy a természettörvények formálta faktumokkal ellentétben, ezeket képesek lennénk megváltoztatni. A mértéktelen anómia és közönyösség azonban olyan tehetetlenségi nyomatékkal nehezül ránk, hogy sokszor csak a TRAUMATIKUS ÉLMÉNYEK segítenek kiszakadni a társadalmi "valóság" varázstalanított ideológiai béklyójából - de ezek is csak akkor, ha képesek vagyunk tartalmat adni az egyébként végzetesen igazságtalan sorseseményeknek.

A Felcsúti Anarchista Színház társulati munkájának dinamizmusát a változatos, sokszor kísérleti módszereknek, ill. a meta-dimenziók – mint esztétikai ajzószerek - halmozásának köszönhetjük. A „META”: a különböző perspektívák, értelmezések metszéspontjait takarja; az alternatív elméleti és módszertani paradigmákat (pl. LARP, szituációs gyakorlat, anarchista fórum stb.), a művészeti és cselekvési lehetőségek innovációit. Speciális nézőpontból reflektálunk a kortárs ideológiai diskurzusra, és a média retorikájára. Az évad tematikája: (1.) a kortárs politikai közélet médiareprezentációja, (ennek gyakorlati megközelítése: az MKKP képviselőjelöltek karakterépítése); (2.) a különböző - politikailag is értelmezhető - hatalmi harcok dramaturgiai megjelenítése; ill. (3.) ezek analízise.

A szomorú igazság az, hogy az ember élete feloldhatatlan ellentétek szövevényéből áll - nappal és éjszaka, születés és halál, boldogság és szenvedés, jó és rossz. Még abban sem vagyunk biztosak, hogy az egyik felülkerekedhet-e a másikon, hogy a jó legyőzi-e a gonoszt, vagy az öröm a fájdalmat. Az élet csatatér. Mindig is az volt, és az is marad. és ha nem lenne így, az a létezés végét jelentené.

Jung: A tudattalan megközelítése

Kiindulási szöveg-szövetünk az emberi gondolkodás, vagy mindenesetre a nyugati kultúrlogika alapvetése. Jung a kollektív tudatalatti képzetek elemzésével jut erre a szentenciózus megállapításra, az antropológiában ennek az álláspontnak leghangsúlyosabb képviselője Lévy Strauss, a strukturalizmus atyja. Utóbbi az ember nyelvi képességét tette a kultúra legfőbb indikátorává, melyben - teóriája szerint - elsődlegesek a bináris oppozíciók, az alapvetően feltételezett ellentétpárok gondolati logikája, mely feltételezett emberi univerzálé. Olyan gondolkodásmódra vagyunk programozva, melyben a szélsőértékek egymásnak való ellentmondása evidencia.

A fantázia a képzelet infantilizmusa

A művészet társadalmi megítélésének sarokköve lehet a képzelet és a fantázia közötti reláció meghatározása. Mindkét esetben intuitív logikai műveletekről beszélünk. (Tehát olyan "sarlatánsággal", ami már nem fér bele a többségi társadalom materialista világképébe, amely pusztán racionális logikai műveleteket hajlandó fenntartások nélkül elfogadni.) A fantázia képesség arra, hogy a körülöttünk lévő világot a rációtól elvonatkoztatva átfessük, az értelmezést kiforgassuk a tényanyagból, és így az elménkkel alámerüljünk egy látszatvilágba, melyet megalkottunk, és faltól-falig ismerünk. A képzelet pedig az arra való intuitív képesség, hogy meghatározzunk olyan cselekvési stratégiákat, metódusokat, melyekkel a tényanyag megváltoztatható.

A kapolcsi 51-es körzet Artpool kiállításának szervezőelve: a "SEMMI" volt. A fogalmi űr kiemelése a terminológiai sokszínűségből számomra a kortárs művészet legsikeresebb megismerési kísérletének bizonyult. A strukturális megközelítés szerint, emberi sajátosság a minket körülvevő világ bináris oppozíciók (kettős fogalmi párok) szerinti kognitív rendezése. Ebben az értelemben a megannyi tűnékeny valami és az állandó semmi egymás komplementerei. A kettő közötti összefüggésrendszert, korrelációkat a következő szövegkép demonstrálja:

57-ben születtem. Mostmár lassan... most leszek hatvan éves decembertől. Az apám az vadászrepülő volt. ez a vadászrepülő, ez speed agyrém, sebességmániás adrenalin-őrület. Aztán ötvenhatban leszerelték, mert a régi légcsavaros gépekkel repült még. Nem a sugárhajtásúakkal, hanem a régi, motoros gépekkel, amit még a Messerschmittől loptak el az oroszok. Még repülős korában elvette az anyámat, a Pestről odaszármazott vidéki tanítónőt. Kunmadarasi reptér, meg kunmadarasi tanítónő. Az újságok is hozták a nagy eseményt: elvette a deli repülős a vidéki tanítónőt, (aki kurvára nem volt vidéki, hanem odairányították, hogy ott kell tanítania. De bírta egyébként, cigánygyerekeket tanított. Ezt a szocmoc beállítódást örököltem tőle... utógondozó, meg ilyenek.
Szóval anyám egy vidéki tanítónő volt, aztán, mikor terhes volt velem, akkor az apámat kirúgták a repülősdiből. 56 után feszámolták a magyar hadi repülést. Nyilván, fostak a magyaroktól... és az apám elszegődött egy angyalföldi hőerőműbe munkásnak, ami aztán a szabadságának a totális megvonását jelentette. Fenn szárnyal a felhők között, és egyszercsak egy kibaszott gyárba dolgozik... érted. Kész lett az öreg. Az anyai nagyapám, aki pék volt, szintén abba az erőműbe dolgozott, ő vitte oda. Szóval az volt a nagy, iparosítás: elmeroggyant, ilyen 48 utáni, Rákosi... végülis a hatvanas évek eleje volt. Akkor is ez volt ez a parasztból munkást vonal. Na és akkor lett egy húgom is... [...] Én már Pesten születtem a szépreményű János Kórházban. Akkor még valamennyire működött... [...]

Mit érdemel az a bűnös, aki államvallássá tette az erőszakot és a műveletlenséget?

Inspirációnk az amerikai "safe place", amely az egymás iránti tiszteletnek és elfogadásnak, politikailag korrekt egzisztenciának állít emlékhelyet és zónát, mintegy felszentelve a helyes viselkedés helyeit. Bár ilyen hellyel, itt Magyarországon még sohasem találkoztunk, élénk fantáziánk segítségével, el tudjuk képzelni, micsoda fertőhöz vezetne, ha mondjuk a nők is emberszámba lennének véve, vagy a homoszexualitás lenne társadalmilag elfogadott és nem a nemi erőszak.

Napjainkban egyre inkább kiüresednek a kulturális fősodor identitás-lehetősègei, így egyre nagyobb teret kap az autonóm életstílus. A civil és művészeti aktivizmus olyan cselekvési alternatívákat jelentenek, melyekkel sikeresen pozicionálódhatunk a folyamatosan változó társadalmi és politikai játéktérben. Olyan életműveket szeretnék felmutatni és elemezni, melyeknek ismertsége csekély, esztétikai hordereje viszont jelentős és kiaknázatlan. Az anarchikus elvek segíthetnek kompenzálni azt a hiány-állapotot, amit az ideológiai, értékrendbeli és társadalmi krízis generált.

A Felcsúti Anarchista SZínház kulturális managereként végzett archivista munka sorsfordító volt számomra. Az elmúlt hetek némasága, mely egy epizód lezárásának félelmével magyarázható, egyben az új nézőpontok előkészítése is volt. A Szöveg-közötti-lét cikkanyaga és tematikája ezeddig tökéletesen kooperált a FASZ tevékenységével. Az antropológiai vizsgálat, részt vevő terepmunka fontos pontja azonban: az eltávolodás. Ahhoz, hogy a megfigyelő tárgyát ténylegesen, a jelentések mélyrétegéig feltárhassa, távolságot (distanciát) kell létrehoznia. Hasonló eltávolodás maga a terepmunka is. Abban az esetben a szituációban az egyén saját identitásából lép ki, és a közösségen belül pozicionálódva építi újra egzisztenciáját. Az antropológiai terepmunka az élménnyel válik teljessé. Az élmény azt az értelmezési többletet adja, ami az objektív és racionális megismerési modell vakfoltja. Az élmény az adott kultúra beavatottjává tesz. A FASZ keretein belül a leghangsúlyosabb a játékélmény inspiratív ereje volt.

Szabadságunk láncaitól mozdulni sem tudunk. /Aberrált/

Az autonómia definiálása közel sem egyszerű feladat. Alapvetően az önrendelkezés lehetőségét értjük alatta. A jogi és gazdasági megközelítések nem adják vissza teljes mértékben az autonómia karakterét; mert a mögötte munkálkodó elvet a természettörvények ratifikálják, ami összeegyeztethetetlen a kapitalista világrend életidegen retorikájától. Ha az autonómia meghatározásához a kulturális paradigmába kapaszkodunk, akkor az identitás-problematikához érkezünk, és azt mondhatjuk, hogy az egyéni és közösségi autonomitás, a szabad pozicionálódás lehetőségének felel meg.