A témában illetékesek számára remélhetőleg már-már triviális, hogy az anarchia tartalmának meghatàrozásához a kifejezés nyelvi átalakulását vesszük alapul. Történetesen azt, hogy az elmúlt párszáz évben a rombolás felől az alkotás, a vérengzés felől az erőszakmentesség felé tolódtak el a szó nyelvi jelentésrétegei. Az anarchia kortárs olvasata: uralom (erőszakos központi nyomás) nélküli rend. Ez egy olyan közösségi alternatíva, mely a résztvevők szabadságát egyéni felelősségvállalásuk függvényében szavatolja. Az egyének együttműködése közös cél - egy igazságosabb társadalom megteremtése és fenntartása - érdekében valósul meg. A változó politikai és kulturális tendenciákkal párhuzamosan, az ellenállás formái, lehetőségei is sokszínűek. A lázadás, ellenzékiség szubkultúrái dinamikusan változó, a mindenkori aktuálpolitikához alkalmazkodó - vagyis azt kijátszó - csoportok.
Az anarchia definíciójához elengedhetetlen a fogalom különböző aspektusainak meghatározása is. Az anarchia értelmezhető individuális (egyéni), kollektív (közösségi), sőt, szélsőséges esetekben transzcendens szinten is. Az individualista nézőpontot tekinthetjük az egyéni felelősség (illetékesség) felismerésének, melyet jól demonstrálnak Landauer szavai:
Ha meg akarjátok változtatni az állapotokat, akkor nem rögtön az állapotok megváltoztatását kell akarnotok, hanem azt kell TENNETEK, amiből elkerülhetetlenül következik az állapotok megváltozása: önmagatokat megváltoztatni, önmagatokat felemelni, egészen önmagatokká válni
Landauer is az anarchista irodalom más klasszikusait parafrazálja. Végső soron azt mondhatjuk, hogy az egyéni törekvések anarchikus jellegét az önreflexió, és az ÖNURALOM adja.
A kollektív dimenzió, tehát az anarchia, mint közösségi alternatíva, egyenlőre interdiszciplináris és intermediális kísérletek vizsgálódási területe. Általánosságban azt mondhatjuk, kevés olyan anarchikus közösség létezik, amelyen modellálhatóak lennének életképes anarchista távlatok. A meglévő kísérleteknek is két típusát különböztethetjük meg: (1.) bizonyos anarchista csoportosulásokat és mozgalmakat a forradalmi milliő artikulál, ezek kizárólag az adott történelmi pillanathoz, társadalmi krízishez kapcsolódva kápnak létjogosultságot; (2.) más kritikai áramlatok viszont hosszú távon ellenzékiek maradnak. Előbbiek a társadalmi struktúra politikai alrendszeréhez, utóbbiak a művészetihez tartoznak többnyire, (persze számos átfedés mutatkozik).
A kísérletek tanulságai alapján nyilvánvaló, hogy azok az anarchikus társulások tekinthetőek sikeresnek, melyekben hangsúlyos a felelősségvállalás, a szolidaritás és a transzparencia. Az ábrán is látható, hogy az "anarchista képlet" (anarchia, autonómia, avantgárd szintézise) a szabadság és felelősség interferenciájában teljesül. Egymás ötleteinek támogatása, elfogadása, továbbgondolása ennek alapkritériuma. A remek ötletek és egyéni kvalitásaink közösségi szinten csak szükségszerű lemondásokkal párhuzamosan érvényesíthetőek. Sokszor tűnik úgy, hogy az anarchista csoportosulások a résztvevők kooperációjának hiányából, vagy komplexusokból fakadóan desruktív résztvevők szabotázsa által halnak el.
Ami a transzcendens nézőpontot illeti: ez az a meta-szint, mely egyensúlyt teremthet személyes és közösségi alternatívák között. Ahhoz, hogy az anarchista elveknek érvényt szerezhessünk, felül kell emelkednünk a pusztán materialista elképzeléseken. Ahol véget ér bennünk a profán, a parttalan tudatalatti féktelen destrukciója, felül emelkedünk ösztönénünk önző törekvésein, ott kezdődik a valódi, tudatos törekvés az anarchia felé. Le kell győznünk magunkban a zsarnokot, hogy érvényt szerezhessünk az emberi minőségnek. Ehhez el kell vonatkoztatnunk a tárgyaktól, önmagunktól; és felfedezni a tárgyak közötti összefüggések, és az emberek közötti hálózatok realitását.
A konceptuális meghatározások után következzen egy operacionális megközelítés. A fogalmak végzetesen relatívak, könnyen errodálja őket az idő, és az értelmező önkénye. A legfontosabb kérdés, hogy mit kell tennie ma egy anarchistának, hogy érvényt szerezzen az anarchista elveknek? Tudatos cselekvővé kell válni. Nem csupán elmélkedni egy igazságosabb társadalom lehetőségéről, hanem létre is hozni az áhított állapotokat. Például úgy, hogy fórumot nyitunk a kulturális alternatíváknak. Sokakban már nyilván gyűlik az epe, gyűlnek az ellenérvek. A hazai hőbörgők lázadáskultúrájában meg sem lepődöm majd azon, hogy pont annak a feje kerül bitó alá, aki tenni akar valamit az igazságtalanság ellen. Komikus fejetlenség.
> AVANTGÁRD: AZ ÉLET MŰVÉSZETE
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.