„AZ AVANTGÁRD EGY MÛVÉSZETI FOLYAMATOT JELZÕ KATEGÓRIÁBÓL EGYETEMES MAGATARTÁS- ÉS LÉTEZÉSKULTÚRA FOGALMÁVÁ VÁLHAT” [SZKÁROSI: 2006: 18].
„Mi az, hogy avantgárd?” – ezt a kérdést tette fel Szkárosi Endre, mikor 2006-ban kísérletet tett a formabontó mûvészet meghatárogzására. A bevezetõ fejezet sorai között, mely a Terminológiai polifónia az avantgárd tendenciák értelmezésében címet viseli, megtalálhatjuk a megfelelõ teoretikus alapot, a formabontó művészeti szintézishez. Szkárosi szerint, a művészet, a kultúra paradigmaváltásai megelõlegezik a nagyobb léptékû szellemtörténeti változásokat. E paradigmaváltások és a történelmi-társadalmi-kulturális változások között egyértelmû kapcsolat áll fenn.
„A KULTÚRA, FÕKÉNT PEDIG A MÛVÉSZI PRODUKTIVITÁS ÚJ DIMENZIÓKAT NYIT MEG AZ EMBERISÉG SZELLEMTÖRTÉNETÉBEN” [SZKÁROSI, 2006; 12.].
A mûvészeti formabontás intermediális terepén megférnek a különbözõ, egymástól akár radikálisan eltérõ világ-olvasatok. A „terminológiai polifónia”: a megnevezések és hasonló jelentéstartalmú, de változatos kategóriák is ezt támasztják alá, ill. „artikulálják az érték-mozgékonyságot” [Szkárosi; 2006: 14.]. Az elõzõ évszázad második felének (poszt)-neoavantgárd tendenciái „policentrikusak és univerzálisak” voltak, - „így a termékeny kölcsönhatásoknak is utánozhatatlanul gazdag rendszere alakult ki” [Szkárosi: 2006; 16.]. A közös nevező, hogy: a mûvészeti formabontás azzal a céllal jön létre, hogy az általa demonstrált alkotói attitűdöt lét-elvvé, az életmód szerves részévé tegye. A formabontó, tiszta művészet: program és identitás-koncepció.
„A VALÓSÁGNAK A MÛVÉSZET ÁLTAL TÖRTÉNÕ ÚJSZERÛ BIRTOKBAVÉTELE, ÉLET ÉS MÛVÉSZET ÚJSZERÛ EGYSÉGÉNEK ÉS FUNKCIONÁLÁSÁNAK A TELEOLÓGIÁJA FOGALMAZÓDIK MEG ÉS ÖLT ALAKOT EZEKBEN A MÛVÉSZETI TAPASZTALATOKBAN” [SZKÁROSI: 2006: 17.].
Az esztétikai és a tudományos-bölcseleti fejlõdés az avantgárd kísérletével elõkészítette a társadalmi párbeszéd korszerû terepét; amelyben a különbözõ világértelmezési koncepciók nem csupán a tudományos, azaz a nyelv által leírható formulákkal valósulnak meg, hanem kiegészülnek az esztétikai tapasztalattal. Az értelmezés esztétikai dimenziója kitölti azt a hiányt, amit a jelenségek szavakkal való magyarázata [tudomány, „logosz”: nyelv által leírható értelem] és a valódi, komplex létélmény közötti differencia idéz elõ.
A hazai „avantgárd” mûvészet nem pusztán ellenállást, hanem egyfajta belsõ emigrációt jelentett a csoporton belüliek számára [Danyi Gábor, Szkárosi Endre, Havasréti József]. Az esztétikai elvek közösségi alternatívát teremtettek. Ezt a minõséget úgy érték el, hogy tevékenységüket közös céloknak rendelték alá: az egységet a változtatás igénye szülte. Ez az egyetlen életképes alternatíva a jelenlegi state capture állapotban, amikor az államot foglyul ejtette egy szűk uralmi réteg.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.